39. MIKOLA SÁNDOR ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLAI TEHETSÉGKUTATÓ FIZIKAVERSENY

VERSENYKIÍRÁS a 2019/2020-as tanévre

39. MIKOLA SÁNDOR ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLAI TEHETSÉGKUTATÓ FIZIKAVERSENY

A 9. ÉS 10. ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUMI TANULÓK SZÁMÁRA

A verseny célja:
A technika és a műszaki tudományok fejlődése napjainkban a fizika mély ismeretét igényli a későbbiekben e területekre kerülő tehetséges tanulóktól. A versennyel – már tanulmányaik elején – igyekszünk a fizika felé fordítani e tanulók figyelmét, valamint elmélyíteni a tudásukat. A verseny hatékonyságát igazolja, hogy az azokon „felnövekvő” magyar fiatalok a Nemzetközi Diákolimpiákon rendszeresen kiemelkedően szerepelnek, megelőzve az iparilag fejlettebb országok tanulóit.
Fő célunk, hogy legjobb tanulóink a felkészülés folyamán elmélyítsék fizikai ismereteiket, jártasságot szerezzenek a problémamegoldásban, tudjanak bánni a fizikai eszközökkel, képesek legyenek mérésből következtetéseket levonni, korszerűen megmagyarázni a látott jelenségeket, vagyis a 21. század követelményeinek megfelelő, kiemelkedő tudású alkotók legyenek, akik a fizikai ismeretanyagot kellő profizmussal tudják összekapcsolni a műszaki és természettudományok többi területével.

A gimnáziumi tanulók az alábbi kategóriákban versenyeznek:
I. kategória: gimnázium 9. évfolyam
II. kategória: gimnázium 10. évfolyam

 

A nevezés módja, határideje:
A verseny mindhárom fordulóján díjtalan a részvétel!

Az első fordulóra való jelentkezés határideje 2020. január 10.

Az 1. forduló időpontja: 2020. február 11. (kedd) 14 – 17 h-ig, a tanulók iskoláiban.

 

További részletek elérhetők ide kattintva.

A poszterverseny eredménye

A FIZIKA POSZTERVERSENY HELYEZETTJEI:

 

  1. MEDGYESSY ZSUZSANNA 11.E
  2. VÁNYI REGINA és VÁNYI VIKTÓRIA 10.A
  3. SAHIN BORBÁLA és VARGA BORBÁLA 11.E

      Különdíj: GOLARITS KRISTÓF és SAHIN MÁTÉ 11.E

 

MINDEN VERSENYZŐ MUNKÁJÁT KÖSZÖNJÜK,  A NYERTESEKNEK GRATULÁLUNK!

 

                                                     A fizika tanárok

 

 

 

1.helyezett: Medgyessy Zsuzsanna 11.e

 

2.helyezett: Ványi Regina és Ványi Viktória 10.a

 

3. helyezett: Sahin Borbála és Varga Borbála 11.e

 

 

Különdíj: Golarits Kristóf és Sahin Máté 11.e

 

A következő képek a díjátadón készültek:

Poszter pályázat

Az iskola fizika tanárai poszter készítő pályázatot hirdetnek

Képtalálat a következőre: „eötvös loránd”

EÖTVÖS LORÁND HALÁLÁNAK

  1. ÉVFORDULÓJA

alkalmából

EÖTVÖS LORÁND MUNKÁSSÁGA

címmel.

A pályázaton egyénileg vagy párban lehet indulni,

a poszter A1-es méretű kartonra készüljön.

Beadási határidő: 2019. április 29.

A legjobb munkákat kiállítjuk és könyvutalvánnyal jutalmazzuk.

Jó munkát kívánunk!

Bp., 2019. április 2.                                                                        A fizika tanárok